Helyalapú szolgáltatások kint és bent
Automatikus idegenvezető megoldások
Járműkövetés
Flottamenedzsment

Hírek

Tour de Hongrie 2024

Eisenkrammer Károly:

Tavaly, a 44. Tour de Hongrie a szintlépés jegyében zajlott. 2023-ban a verseny történetében először ProSeries kategóriás viadalként jegyezték a Magyar Kört, mely minden eddiginél erősebb hazai érdeklődéssel, nagyobb nemzetközi figyelemmel és magasabb elvárásokkal párosult. Kollégáim munkájának, illetve szponzoraink, partnervárosaink és az állam támogatásának köszönhetően ugyanakkor sikerült leküzdenünk a kihívásokat. A Tour de Hongrie végérvényesen egy olyan, nemzetközi mércével is kiemelkedő sporteseménnyé vált, mely a világ legjobb sportolói számára kiváló versenyzési, Magyarország számára pedig fantasztikus turisztikai lehetőségeket kínál. 2024-ben sem adjuk lejjebb! A mezőnyben ezúttal is korunk legnagyobb versenyzőivel találkozhatunk majd. Itt hangolódik a párizsi olimpiára a háromszoros világbajnok Peter Sagan, itt készül a rekordot jelentő harmincötödik Tour de France-szakaszgyőzelmére a brit Mark Cavendish, és itt gyarapítaná etapsikerei számát a holland sprinterklasszis, Dylan Groenewegen. Kiváló lehetőség ez arra, hogy a hazai szurkolók tömegeivel szerettessük meg ezt a csodálatos sportágat, és felfedezhessük a jövő Valter Attiláit és Vas Blankáit. Minden rajthoz álló kerékpárosnak balesetmentes, izgalmas és sportszerű versenyzést, a nézőknek pedig jó szórakozást kívánok!

A nyilvános térkép az esemény idején itt lesz követhető:

https://tdh.fleet.hu/

Új NavCenter Fleet alkalmazás

A megújult a járműkövető applikációnk. Az új app a NavCenter Fleet. Célja, hogy még hatékonyabbá tegye a flottakezelést és a járműkövetést. Az applikáció a legújabb technológiai fejlesztéseket és felhasználói visszajelzéseket egyesíti, hogy egy magas színvonalú és könnyen használható gyors platformot biztosítson flottakezelők és járművezetők számára.

A Navcenter Kft. a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt-nek az auditált bevallási közreműködője lett


Örömmel értesítjük kedves Ügyfeleinket/Partnereinket, hogy a Navcenter Kft. 2020.01.01-től auditált bevallási közreműködője a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt-nek.
Magyarországon kizárólag auditált bevallási közreműködők fedélzeti eszközeivel lehetséges az útdíj bevallása.


HERE Technologies and GLI-Solutions

We are proud of that our strategic partner GLI-Solutions has partnered up with HERE Technologies the leading Open Location Platform provider. Our Partner one of the first worldwide who joined HERE’s platform what play a key importance role in several map based solutions around the world.

https://lnkd.in/dkYS36G

hashtag#heretechnologies hashtag#glisolutions hashtag#maps hashtag#partners

Új helyre költöztünk

Kedves Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy irodánk új helyre költözött. Nyitva tartásunk változatlan.

1 2

Szállítmányozó cégként kiemelten fontos, hogy mindig pontos és friss adatokkal rendelkezzünk az épp úton lévő teherautóinkról és ha kell kapcsolatba is léphessünk velük. A NavCenter használata ezt nap mint nap lehetővé teszi, így fontos segítője lett a munkánknak. A...

J&S Speed Kft.

A TopMap ZRt.-nél kiemelten nagy futásteljesítményű céges autóink vannak. Mivel a kollégák digitális térképek helyszíni felmérésével foglalkoznak, így állandóan úton vannak. Nem ritka az éves 100.000 km-es menetteljesítmény sem. Ráadásul az autókat munkaidőn kívül saját használatra is igénybe vehetik...

TopMap ZRt.

A Vakond Kft. munkagépei havonta sok ezer liter gázolajat fogyasztanak, ami a mai üzemanyagárak mellett önmagában tetemes költség cégünknek. A visszaélélések megakadályozására tökéletesen bevált a NavCenter, hiszen használatával ponosan tudjuk követni, hogy mennyi üzemagyag van egy-egy munkagépünk tankjában. Fontos...

Vakond Kft.
Elolvasom

1117 Budapest, Szerémi út 7/B 103
Telefon: +36 20 458 9967 // Mobil: +36 20 458 9968 // E-mail: info@navcenter.hu 

Ügyfélszolgálati nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 9:00 - 17:00 // Szombat - Vasárnap: Zárva