Location based services indoor and outdoor
Smart tourist guide solutions
Vehicle tracking
Fleet management

News

Tour de Hongrie 2024

Eisenkrammer Károly:

Tavaly, a 44. Tour de Hongrie a szintlépés jegyében zajlott. 2023-ban a verseny történetében először ProSeries kategóriás viadalként jegyezték a Magyar Kört, mely minden eddiginél erősebb hazai érdeklődéssel, nagyobb nemzetközi figyelemmel és magasabb elvárásokkal párosult. Kollégáim munkájának, illetve szponzoraink, partnervárosaink és az állam támogatásának köszönhetően ugyanakkor sikerült leküzdenünk a kihívásokat. A Tour de Hongrie végérvényesen egy olyan, nemzetközi mércével is kiemelkedő sporteseménnyé vált, mely a világ legjobb sportolói számára kiváló versenyzési, Magyarország számára pedig fantasztikus turisztikai lehetőségeket kínál. 2024-ben sem adjuk lejjebb! A mezőnyben ezúttal is korunk legnagyobb versenyzőivel találkozhatunk majd. Itt hangolódik a párizsi olimpiára a háromszoros világbajnok Peter Sagan, itt készül a rekordot jelentő harmincötödik Tour de France-szakaszgyőzelmére a brit Mark Cavendish, és itt gyarapítaná etapsikerei számát a holland sprinterklasszis, Dylan Groenewegen. Kiváló lehetőség ez arra, hogy a hazai szurkolók tömegeivel szerettessük meg ezt a csodálatos sportágat, és felfedezhessük a jövő Valter Attiláit és Vas Blankáit. Minden rajthoz álló kerékpárosnak balesetmentes, izgalmas és sportszerű versenyzést, a nézőknek pedig jó szórakozást kívánok!

A nyilvános térkép az esemény idején itt lesz követhető:

https://tdh.fleet.hu/

Új NavCenter Fleet alkalmazás

A megújult a járműkövető applikációnk. Az új app a NavCenter Fleet. Célja, hogy még hatékonyabbá tegye a flottakezelést és a járműkövetést. Az applikáció a legújabb technológiai fejlesztéseket és felhasználói visszajelzéseket egyesíti, hogy egy magas színvonalú és könnyen használható gyors platformot biztosítson flottakezelők és járművezetők számára.

Navcenter LTD became Audited Toll Declaration Operator of National Toll Payment Services PLC.

From 01.01.2020. we became Audited Toll Declaration Operator of National Toll Payment Services PLC.
You can only use the audited toll declaration operators' OBU to report road usage.


HERE Technologies and GLI-Solutions

We are proud of that our strategic partner GLI-Solutions has partnered up with HERE Technologies the leading Open Location Platform provider. Our Partner one of the first worldwide who joined HERE’s platform what play a key importance role in several map based solutions around the world.

https://lnkd.in/dkYS36G

hashtag#heretechnologies hashtag#glisolutions hashtag#maps hashtag#partners

We moved

Dear Customers!

We moved to a new place. Our opening ours didn't change.

1 2

It is extremely important to us, as a freight forwarder company, to have accurate and up-to-date information on our vehicles en route and to be able to contact them whenever necessary. By providing us with this possibility, NavCenter is...

J&S Speed Ltd.

TopMap PLC has high mileage company cars. Activity of our staff members consists in conducting field surveys, therefore, they are constantly on the road. Even performances of 100,000 km per year are not rare. Moreover, staff members are allowed...

TopMap PLC.

Utility machines of Vakond Ltd. consume thousands of liters of diesel fuel, which in itself represents a considerable cost for our company. The support provided by NavCenter is perfect for the prevention of abuses involving fuel consumption, thanks to...

Vakond Ltd.
More

1117 Budapest, Szerémi út 7/B 103
Telefon: +36 20 458 9967 // Mobil: +36 20 458 9968 // E-mail: info@navcenter.hu 

Opening hours: Monday - Friday: 9:00 - 17:00 // Saturday - Sunday: Closed